Ukrán válság – A kárpátaljai dandár több mint száz katonája esett el Kelet-Ukrajnában

Ukrán válság – A kárpátaljai dandár több mint száz katonája esett el Kelet-Ukrajnában

A kelet-ukrajnai harcok közel egy évvel ezelőtti kezdete óta a munkácsi 128-as hegyivadász dandár 102 katonáját veszítette el, ebből 58-at az idén – közölte Jevhen Pilhuj, a dandár megbízott parancsno...
Jogerősen is húsz évet kapott a nagybajomi kalapácsos gyilkos

Jogerősen is húsz évet kapott a nagybajomi kalapácsos gyilkos

Helybenhagyta a Pécsi Ítélőtábla pénteken annak a nőnek az első fokon kiszabott húsz év fegyházbüntetését, aki másfél éve kalapáccsal agyonverte élettársa lánytestvérét a Somogy megyei Nagybajomban. ...
Iszlám Állam - Az UNESCO a nimrúdi rombolás

Iszlám Állam - Az UNESCO a nimrúdi rombolás "háborús bűntette" miatt is a Nemzetközi Büntetőbírósághoz fordult

Az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) elítélte és "háborús bűntettnek" minősítette pénteken, hogy az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet elkezdte eldózerolni az észak-i...
Ukrán válság - Belefojtották a szót a jegybank elnökébe az ukrán parlamentben

Ukrán válság - Belefojtották a szót a jegybank elnökébe az ukrán parlamentben

A populista Oleh Ljasko vezette Radikális Párt képviselői körbevették a szónoki emelvényt pénteken az ukrán parlamentben, és belefojtották a szót Valerija Hontareva jegybankelnökbe, akinek távozását k...
Olasz sajtó: Matteo Renzi és Vlagyimir Putyin találkozója a párbeszédet segíti

Olasz sajtó: Matteo Renzi és Vlagyimir Putyin találkozója a párbeszédet segíti

A Moszkvával való együttműködés lehetséges, és enyhítheti az Oroszország és a nemzetközi közösség közötti feszültséget - értékelték Matteo Renzi olasz miniszterelnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök mo...
Sztálin ezen a napon halt meg saját vizeletében fekve – videók

Sztálin ezen a napon halt meg saját vizeletében fekve – videók

Joszif Visszarionovics Sztálin a saját maga által kialakított rettegés légkörének köszönhette, hogy napokig való szenvedés után 1953. március 5-én agyvérzésbe halt bele. Sztálint a világtörténelem eg...
Ukrán válság - Orosz jogvédő: részben feladta az éhségsztrájkot az ukrán pilótanő

Ukrán válság - Orosz jogvédő: részben feladta az éhségsztrájkot az ukrán pilótanő

Az orosz vizsgálati fogságban ülő Nagyija Szavcsenko ukrán pilótanő részben feladta éhségsztrájkját, hajlandó húslevest fogyasztani - közölte Mihail Fedotov, az orosz államfő mellett működő Emberi Jog...
Szíria - Hollande: Aszad nem hiteles tárgyalópartner

Szíria - Hollande: Aszad nem hiteles tárgyalópartner

Francois Hollande francia államfő csütörtökön megerősítette, hogy Bassár el-Aszad szíriai elnököt nem tekinti "hiteles tárgyalópartnernek" az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet elleni harcban és ...
Ukrán válság - Putyin: Oroszországnak és az EU-nak is érdeke a kapcsolatok fejlesztése

Ukrán válság - Putyin: Oroszországnak és az EU-nak is érdeke a kapcsolatok fejlesztése

Oroszország amellett van, hogy fejlessze kapcsolatait az Európai Unióval, mert ez mindkét fél érdeke - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz államfő, miután csütörtökön Matteo Renzi olasz kormányfővel ...
Szentmisén emlékezik meg alapítójáról a Betegápoló Irgalmas Rend

Szentmisén emlékezik meg alapítójáról a Betegápoló Irgalmas Rend

Szentmisén emlékezik meg alapítójáról, Istenes Szent Jánosról vasárnap Budapesten a Betegápoló Irgalmas Rend, amely 365 éve tevékenykedik Magyarországon. Az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közlemén...
Sokkot kapott férje férfiassága miatt, ezért 1 hét után válni akar a nigériai nő

Sokkot kapott férje férfiassága miatt, ezért 1 hét után válni akar a nigériai nő

Egy nigériai asszony 1 hét házasság után sírva ment a bíróságra és azért könyörgött, hogy elválhasson. A nő válóokként azt adta elő, hogy a férjének akkora a férfiassága, hogy nem tudja elviselni. – ...
Ő lett idén a világ legszebb férfija! - fotók

Ő lett idén a világ legszebb férfija! - fotók

A világ legszebb férfija címet idén egy fülöp-szigeteki bombaszakértő nyerte el. Mister International, azaz a szépségkirály Mariano Perez Flormata Jr. lett, aki 30 éves és 180 cm magas. A férf...